A Hungarian TOP1000 ötlete még 1996-ban fogalmazódott meg, amikor Petrásovits Zoltán az akkori webes oldalak rendszerezetlenségét látva úgy gondolta, hogy szükséges a Magyarországi Internet vonatkozásában egy olyan site létesítése, ahol listaszerüen elérhetöek a magyar oldalak. Az ötlet kivitelezése 1997-ben kezdodött meg, amikor is Fagyal Csongor – akkor még a Budapesti Müszaki Egyetem hallgatója -, egy elosztott statisztikai rendszer tervét “leegyszerüsítve” megírta az elsö verziót (“pigen” fantázianéven).
Ezen idöszakban kezdte meg müködését a SimonsoftOnline, Petrásovits Zoltán vezetésével, aminek népszerüsitésére kiválóan alkalmas volt az elsö verzió. A fejlödés azonban nem állt meg, Petrásovits Zoltán finanszirozta, Fagyal Csongor pedig fejlesztette a Hungariantop1000 ötletetet mely akkoriban egy ún.”egykategóriás” statisztikai rendszer volt, elôbb 5, majd 7, és legvégül a jelenlegi 24 kategóriás rendszerre alakitották át, megalkotva a “sparrow” nevet viselô verziót. Ez idö tájt a rendszert teljes egészében Simon Lajos (simiguru) tartotta karban, biztositva a rendszer fejlôdését 2000. év szeptemberéig.
A rendszer adatbázisa 2000-év közepére elérte azt a méretet, mely már technikailag megviselte az akkori eszközöket és szoftvert. A TOP1000 ezalatt az idö alatt vált Magyarország egyik meghatározó weboldalává. Az eredeti kód – minimális módosításokkal – három évig müködtette a site-ot.
Elkezdödött az újabb verzió fejlesztése már DatexCom szinekben. Ezt a verziót azonban egy más statisztikai szolgáltatónál ismerhette meg a nagyvilág, mert az új design-t a TOP1000 egyik akkori munkatársa ( Sarkadi Richárd ) – talán anyagi haszonért, talán kalandvágyból – egyszerüen elltulajdonította.
Ez a “baki” a Hungariantop1000 rendszer fejlődésére egy év időtartamig igen negatívan hatott, hiszen a korábbi verzió már nem volt alkalmas a fejlődésre, az új verzió pedig már “másnál futott”.
2001. év közepére a “csapat” lecsökkent: Petrásovits Zoltán és Fagyal Csongor a rendszert a saját privát lelkesedéséből kezdte ismételten újraépíteni, hiszen az addigi több évi munka is a saját kitartásuknak kösözönhetöen hozta meg az addigi sikereket. Ennek során a ConceptOnline Kft. fejlesztői Fagyal Csongor vezetésével teljes egészében újraírták a rendszert.
Elkészült az un. 2001.szeptemberi verzió. Ez már gyorsan működött, hiba nélkül, megfelelő sebességű eszközön – ezzel azonban csak a kimaradt egy év hiányosságai voltak megszüntethetöek. A csapat ekkor ismételten egy még nagyobb, még gyorsabb rendszer elkészitését tüzte ki célul, mely most már nem csak ingyenes szolgáltatásokra, hanem un. “mikropayment” megoldásokra is alkalmassá kell, hogy válljon – fogalmazták meg.
Az a rendszer amelyet most Ön lát, nem más, mint ennek a lassan 6. éves küzdelemnek az eredménye. A rendszer jelenleg 10%-os terheléssel üzemel, percenként közel ezer behívás éri a szervert. A jelenlegi fejlesztést Fagyal Csongor irányítja, a site megfelelö megjelenéséért Mohai Tamás felelös. A speciális mini-webszervert Srágli Attila írta, a kereskedelmi és marketing oldalért Szecsödi Sándor felelös. Úgy gondoljuk most már nem állhat meg a fejlödés! Elkezdödött a nemzetközi verziók telepitése, valamint új …..
(..és a fejlesztés egyszer csak megállt. A bannerek kiszolgálása és az Adverticum hirdetéseken túl, sok leállással és üzemi hibákkal működött. Az ami egykoron dicsőség és büszkeség volt, ahogyan az Iwiw, MyVIP és társai: a korát megelőző koncepciókkal, egyszerűen “elveszett”.
A jelen oldalon található információk az 1996-tól kezdődő időszaknak állít emléket, amiből a végén, mára csupán a domain név maradt több mint 20 évesen.
A hungariantop100.com megelőzte az Index weboldal alapítását, mi több: közös recepcióval és porta szolgálattal vártuk anno a hozzánk betérőket. A különbség csupán annyi, hogy amíg az Indexet felkarolta a Wallis csapata a Kóka Jánossal való kapcsolatuk okán, addig mi az amerikai tőzsdén kerestük a megoldást.
Az egyik oldalon a Kóka féle PSINet és a nagy tőzsdei bukta – 2001-ben a másik oldalon MI akik befektettük “néhány”dollár és a teljes bukta…
Voltak bennfentesek és voltak kint vesztesek…
Így szállt el a pénzünk és a befektetésünk a 2000-es évek első évében minden dicsőség reményével együtt. Azóta a csapat tagjai külön méretik meg magukat és életük sikereit is maguk kovácsolják.
A Hungariantop1000.com a fejlesztések és karbantartás illetve egyéb kooperációs okok miatt 2011-ben üzemileg ellehetetlenül és a fejlesztés egy új platformon már nem készült el…
A jelen weboldal annak a 20 éves történelmi domainnak és a mögötte egykoron meghúzódó weboldalnak állít emléket ami ma is a HungarianTOP1000.com nevet viseli!